A somogyi erdő nagyvadjai

Az erdők legjellegzetesebb, legtöbbek által ismert állata az ún. nagyvad. A magyar erdők többségében, így Somogyban is négy jellegzetes fajjal találkozhatunk.

A kontinens egyik legjobban alkalmazkodó nagyvadja az őz. Európa szinte teljes területén előfordul, hegyvidékeken és síkságokon egyaránt. Leginkább az erdőfoltokkal tarkított mezőket és szántóföldeket, irtásterületeket kedveli, erdőszéleken gyakran találkozhatunk vele. Viszonylag kicsi az élettere, ha talál elegendő táplálékot, akkor csak néhány kilométeres körzetben mozog. Meglehetősen válogatós, a nagy energiatartalmú, lédús, könnyen emészthető növényeket, friss hajtásokat, rügyeket kedveli. Kérődző faj, ezért gyakran kell ennie, de csak kis mennyiségeket. A hímet baknak, a nőstényt sutának, kicsinyüket gidának nevezzük. Az őzbak agancsa rövid, meredeken felfelé emelkedő. A párzási időszak – üzekedés – július végén, augusztus elején tart, az utódok csak a következő év tavaszán, nyár elején jönnek a világra. A növényevőkre jellemzően az újszülöttek percek alatt lábra állnak, viszont az első hetekben még nem követik anyjukat, hanem egy védett helyen meglapulnak. Ha az erdőben kirándulva ilyen magányosnak tűnő őzgidával találkozunk, ne zavarjuk meg és semmiképpen sem vigyük haza.

A vaddisznó ökológiai szempontból úgynevezett generalista faj, nagyon széles táplálkozási és élőhelyi spektrummal. Nedves talajú ligeterdőket, tölgyeseket, bükkösöket kedveli, de találkozhatunk vele a mezőgazdasági területeken, nádasokban is. Könnyen megszokja az emberi környezetet, lakott területek közelében is megtelepedik. Főleg a gazos, elhanyagolt telkeket, gyümölcsösöket kedveli. Mindenevő, a növényektől kezdve a lehullott gyümölcsön, magokon, rovarokon át az elhullott állatokig szinte mindent elfogyaszt. Táplálékát az orrával túrja ki a földből, amivel jól észrevehető nyomot hagy az erdőben. A látása meglehetősen gyenge, amit kiváló hallás és szaglás ellensúlyoz. A vaddisznók színe a feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, a malacok jellegzetes csíkos bundát viselnek. A kanok súlya elérheti a 250-300 kilót, sarló alakú, éles és az évek múlásával egyre nagyobbra növő szemfogaik pedig veszélyes fegyverek. A párzási – búgási – időszak november-decemberben van, a kocák tavasz elején hozzák világra akár 10-12 malacukat.

A hazai szarvasfajok közül a kisebb termetű a dámvad: a tehenek 30-50, a bikák 80-120 kg tömegűre nőnek. Krémszínű pettyekkel taglalt rozsdavörös szőrzetéről és a bikák lapátszerű agancsáról könnyen felismerhető. Magyarországon nem őshonos, tőlünk délebbi területekről telepítették be főúri vadaskertekbe a középkorban. A nyitott parkos, ligetes erdőket kedveli. Nem kimondottan válogatós: lágyszárú növények szárát és virágát, cserjék és fák leveleit, tölgy- és bükkmakkot, vadgesztenyét egyaránt fogyaszt. A dámvad egész évben együtt maradó csoportokban él, amelyhez a bikák az év legnagyobb részében csak lazán kapcsolódnak. A szaporodási időszakuk ősz végére, október-novemberre esik. A bikák által kiadott jellegzetes gurgulázó torokhangról barcogásnak nevezik. A bikák sekély teknőt kaparnak a talajba és mellette állva, benne fekve várják a teheneket, akiket a hangjukkal csalogatnak magukhoz. A borjak fél évvel később, május-júniusban jönnek a világra.

A somogyi erdők királya a gímszarvas. A kifejlett bikák súlya meghaladhatja a két mázsát, agancsuké pedig a 10-15 kg-ot. Sokféle erdőtípust kedvel: eredetileg valószínűleg a vízparti árterek lakója volt, manapság a tisztásokkal megtört sík- és dombvidéki erdőkben fordul elő a leggyakrabban. Érzékeny a zavarásra, a települések közelében csak nagyon ritkán találkozhatunk vele. Naponta 4-5 órát tölt táplálkozással és ugyanennyit kérődzéssel. Főleg lágy szárú növényeket legel, de fák és bokrok zöld hajtásait, rügyeit is megeszi. Ősszel rengeteg makkot fogyaszt, az energiadús táplálékból vastag szalonnát növeszt a szűkösebb hónapokra. Telente gyakran rágja a fák kérgét, komoly károkat okozva. A gímszarvas közösségben él, a párzási időszakon kívül a tehenek és borjak, valamint a bikák külön csoportot alkotnak. A szaporodási idény szeptemberben kezdődik, ez az ún. szarvasbőgés. Ilyenkor az alkonyati órákban zeng az erdő a bikák erős, mély hangjától, amelyekkel a teheneket csalogatják és riválisaikat tartják távol. A legerősebb példányok háremet gyűjtenek. A vemhesség 240 napig tart, a borjak tavasszal születnek meg. Vörös színük és pettyeik miatt a dámvadra hasonlítanak. Januárban, februárban a bikák elhullatják az agancsaikat, amit aztán augusztusra újranövesztenek.