Turizmus mindenkinek - „Suhopolje-Noskovačka Dubrava és a Zselici Csillagpark természeti és kulturális értékeinek közös turisztikai fejlesztése”
Turizmus mindenkinek - „Suhopolje-Noskovačka Dubrava és a Zselici Csillagpark természeti és kulturális értékeinek közös turisztikai fejlesztése”
A Ropolyi-tó és környéke a Zselic kedvelt kirándulóhelye. Kevesen tudják azonban, hogy a ma lakatlan környéken egykor falu állt. A Ropoly patak völgyében, a mai Ropolypuszta helyén állt a hasonló nevű (a középkori forrásokban Ropolként említett) falu és a hozzá tartozó vár. II. András királyunk korából, 1230-ból már oklevél említi a települést, aminek temploma és papja volt. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb, szűkebb környezetükben központi szerepet betöltő községek közé tartozott.
Az Árpád-korban a nagy tekintélyű Monoszló-nemzetség egyik birtokközpontja volt a falu. A Dráván túli Kőrös megyében székelő főúri család ispánokat, bánokat és magas rangú királyi tisztviselőket adott az országnak. Köztük Lodomér esztergomi érseket, az utolsó Árpádok idejének egyik legfontosabb politikai szereplőjét.
A Zselicben semmilyen, építkezéshez felhasználható kő nincsen, ezért a ropolyiak a házaikat fából és agyagból építették. De nem csak a lakóházakat: a föld-fa szerkezetű helyi erősség, a ropolyi rönkvár maradványait a régészek megtalálták a 70-es években, a Hidegtető néven ismert erdőrészben. A falu fokozatosan néptelenedett el: a 20. században már jobbára csak „erdei emberek”, környékbeli favágók, szénégetők lakták.
A századfordulón erdei vasút épült a Ropoly-patak völgyében, ami a kitermelt fát szállította a zselici erdőből az ún. Cseri fűrésztelepre. A vonal néhány évtizedik működött, később felszámolták és a helyén utat építettek.
Ropoly környéke ma kirándulóhely és szabadidőközpont – a jelenlegi helyzetről további érdekességeket tudhattok meg az Erdei kisokos egy későbbi posztjából.
Az évszakok váltakozásával a hazánkban lévő madárfajok is cserélődnek. Vegyük példának a gólyát vagy a fecskét, ők ősszel melegebb éghajlat felé veszik az irányt, míg egyes vadlúdfajok vagy a vándorsólyom északról érkezik, hogy nálunk töltse a hidegebb évszakot.A madárfajokat elsősorban nem a hideg, hanem a zord időjárás miatti táplálékhiány készteti vonulásra, ezért szorulnak etetésre az áttelelő madarak is. A több ezer kilométeres távolságok megtételét a táplálékdús hónapokban felhalmozott zsiradékmennyiséggel vészelik át. Ez az oka, hogy a kisebb madarak többnyire áttelelnek, ugyanis nem tudnak elegendő energiát raktározni az útra. Persze kivételek vannak: a 20 g körüli súlyú fecskék több ezer kilométert repülnek évente kétszer. A legtöbb faj igyekszik a szárazföldek felett repülni és a Boszporusz vagy Gibraltár felé kerülnek. A fecskék többsége ebben is kivétel: nyílegyenesen átkelnek a Földközi-tenger felett.Út közben a csillagok és a nap állása alapján tájékozódnak, egyes fajok a felszálló meleg légáramlatok erejét is kihasználják. Az idő enyhülésével, február vége és március eleje között hazánkba elsőként gólyáink térnek vissza, így sokak számára jelentik a tavasz beköszöntét. Adélről visszatérő és az északra távozó madarak vonulása több hónapos periódust is felölelhet. Nem csak a gólyák és a fecskék költöznek. A vonuló fajok közül ismertebb a fülemüle, a daru, a rétihéja, a sárgarigó, a búbos banka és a kakukk.
A hazai erdőkben kirándulva a legtöbbször olyan ösvényt követünk, amelyet a fákra-kövekre festett, színes szimbólumok mutatnak. Kevesen tudják azonban, hogy ezek mit is jelentenek pontosan. Kezdjük a színekkel. Legtöbbször négy színt használnak a turistautak kijelölői. A leghíresebb a kék, amellyel a több tájegységen áthaladó, igencsak hosszú vándorutakat jelölik. Az országos kéktúra például több mint 1100 km, a Rockenbauer Pálról elnevezett, Somogy megyén is áthaladó dél-dunántúli kéktúra pedig 540 km hosszú. A piros jelzések egy-egy nagytájon vagy hegységen vezetnek át és valamivel rövidebbek. A Szekszárdról a Zselicen és Kaposváron át Siófokra tartó dél-dunántúli pirostúra például 309 km. Végül a sárga és a zöld jelek általában kisebb, helyi útvonalakat jelölnek. A legtöbb turistajel két fehér csík között egy színes, de vannak más szimbólumok is.
A hagyományos jelek mellett akadnak helyi felfestések. Somogyban például a kegyhelyeket érintő Mária-út fehér alapon kék „m” betűjét láthatjuk a fákon több helyen.
A keskeny nyomtávú vasutakat, vagyis ahol a két sínszál a normál nagyvasúthoz képest közelebb fut egymáshoz, Magyarországon eredetileg gazdasági célból hozták létre. A kirándulók kedvencének számító Mesztegnyői Erdei Vasutat is eredetileg egy fakitermelő vállalkozó építtette a második világháború éveiben. A vonalon gőzmozdonyok húzták a méterfával megrakott, 5-5 kocsiból álló szerelvényeket. A vonal eredetileg Nagyhomokig tartott, az ötvenes években hosszabbították meg a mai végállomásig, Felsőkakig. A gőzös az évtized végére nyugdíjba vonult, dízelmotoros mozdonynak adva át a helyét. A vonalon ekkor még személyszállítás nem volt, a teherszerelvények 10-12 km/h-s maximális sebességgel döcögtek keresztül a Boronka-mellék erdején és a Hajmáslapi halastó töltésén. 1962-ben indult meg a menetrend szerinti személyforgalom, ekkoriban a fakitermelők és a tógazdaság dolgozói és a környező tanyák lakói a kisvonattal jártak munkába minden nap.1982-ben az akkori Közlekedési és Postaügyi Minisztérium számos hiányosságot állapított meg a sínek és a kocsik rossz műszaki állapotáról, ráadásul a forgalom is visszaesett, így a vonalat bezárták. 1995-ben indult újra a kisvasút, amikor a SEFAG Zrt. felújította a pályát, majd pár évvel később a kocsikat is. A két, Csepelen gyártott C-50-es mozdony mögött azóta vidám kirándulók ezrei utaztak a szerelvényeken.